Kővágó Anna

Anna igazi vízitúrás családban nőtt fel. Szülei a Honvéd Vízitúra Szakosztályának (Honvéd Auróra SE.) oszlopos tagjai voltak. Már kisgyermek korában megtanult kajakban, kenuban evezni. Az egyesületi túrákkal bejárta Magyarország majd minden vízfolyását, tavait. Nyaranta az egyesület gyerektáboraiban tanulta az evezés mikéntjét, vízolvasást, írott és íratlan szabályokat, táborozási ismereteket – később a vízitúra vezetés alapjait. E mellett az aktív élet mellett a versenyszerű kajakozás nem került képbe, egészen felnőtt koráig, amikor az MTK által működtetett felnőtt kajak edzéseken előbb „beevezte” magát a verseny kajakokba, végül leigazolt versenyző lett. Párját is a vízen ismerte meg, aki mellett belefolyt a tengeri kajakozás, vadvízi evezések, vadvízi és síkvízi túra maratonok világába. Előbb közösen, majd önállóan is túrákat vezetett, síkvízen, vadvízen, tengeren egyaránt. A vízi élet a vérében van, természetes gondoskodása, odafigyelése, pedagógiai érzéke sok-sok vízitúrázót segítettek az evezéssel, túrázással kapcsolatos ismeretek elsajátításában. Amíg mások a tanfolyamokon hallgatták a túravezetéssel kapcsolatos tudnivalókat, tanulgatták az evezés technikáját – addig Ő több évtizedes gyakorlattal belenőtt az őt megillető túravezetői pozícióba, majd a legjobbak mellett, „élesben” tökéletesítette tudását. Akkor érzi magát a legjobban, ha vízen lehet és ez a fantasztikus érzés legtöbbször a Vele túrázókra is átragad!

“A legjobb az egészben a természet közelsége és a víz”

Kővágő Anna

© Copyright - VizituraBazis.hu 2022